Ők az RMDSZ-re szavaznak:














Folytatódik a kampány-karaván Nagyszalontán


Nagyszalontán a hétvégi nagy rendezvény után ismét a kerületekben kígyózik az RMDSZ kampánykaraván. Kedden a Bihorului utcán várták a lakosságot a színpad elé, ebben a városrészben eddig soha nem szólították meg ilyen módon az embereket. A lakosok kíváncsian és kicsit félénken jöttek ki udvaraikról, de a rendezvény végére családias, jó hangulatú társalgássá nemesedett az együttlét.


Szerdán a Batthyányi utcán, az óvoda előtti játszótéren lobogtak az RMDSZ-zászlók a kánikulát enyhítő koraesti szélben. Itt a lakosság jóval nyitottabb volt, és nyíltan hálás, hiszen utcájuk az egyike azon részeknek, melyek a legtöbbet változtak az utóbbi mandátum alatt. Elkészült ugyanis a műút, a járda, jelenleg Nagyszalonta legmodernebb utcája a Batthyányi. Hiányosság akad ég itt is, hiszen a tervek, amelyek alapján az utat modernizálták, húsz évig porosodtak valamelyik hivatali fiókban, így nem szerepelt se kanalizálás, se gázvezeték-terve a felújításban. Utóbbit, a gázvezetéket elkészítették a kivitelezéskor, a kanalizálás az elkövetkező évek feladata – szerencsére a széles zöldövezettel rendelkező úton nem lesz gond a vezetékek lefektetése – mondta beszédében Török László, polgármester.

Cotrau Julia


vissza »


Videók

Kiss Sándor


» további videók

Fotógalériák


Tulipán Hét - Kampányzáró Beatrice koncert



» további galériák

Program naptár